Nagyon sokszor leestem már életemben. Bevallom őszintén ma is. Anyukámék 10-ig számolták, aztán befejezték a nyilvántartást. Amikor először leestem az ágyról, akkor nagy volt az ijedség. A szüleim el is pityeredtek és mindketten hibásnak érezték magukat. Persze az ijedség mindig nagyobb, mint a baj. Estem már le sokszor az ágyról, ébren is és alvás közben is. Estem le már az asztal tetejéről. Az elég magas volt, de először a fotelre zuhantam és onnan a földre. Estem le kanapéról és egyszer ki a babakocsiból, de Anyukám megragadta a hátámnál a ruhát, így visszatartott a nagy eséstől, szépen leeresztett a földre, mert visszahúzni már nem tudott.
Az első balesetemet Anyu elmondta a babaklubban Áron Anyukájának, aki legyintett és azt mondta, sok lesz még. Persze akkor Anyu nem hitt neki, pedig igaza lett.
Van egy szép mondás, a kisbaba azért nem sérül meg, amikor leesik, mert az angyalok karjaiba esik. Hát velem is így történt minden alkalommal.
