Korábban írtam, hogy május 20.-n reggel fel kellett mennem a szülőszobára, hogy ott majd eldöntik a sorsomat. A riogatás ellenére a főorvos és az orvosom is azt mondta, hogy indulhat a szülés. Kaptam először egy oxitocin terhelést, arra nem reagáltam, utána pedig fél 9-kor az orvosom megrepesztette a burkot. Míg zuhanyoztam már jöttek a fájások, de még elviselhetőek voltak. Visszamentem a "szobába", Kriszta a szülésznőm rám kötötte a szívhanghallgatókat és a fájásmérőt. Közben megérkezett Szilárd is. Írtam két smst, hogy szülünk, aztán másra már nem is volt időm annyira gyorsan zajlott minden. Egyre jobban fájt, közben Szilárd a fájásmérőt figyelte és mindig szólt, hogy jön, aztán figyelmeztetett mikor múlik. Mondtam Krisztának, hogy nagyon fáj, ha ezek sem használnak a tágulásban, akkor kérnem kell valami csillapítót, ami egyébként nagyon ellenemre lett volna, de bírnom kellett a végéig. Közben ő már ki is pakolta a babaváráshoz szükséges dolgokat. Mi nagyon meglepődtünk, mert Aporral 10 órát vajúdtam, most pedig talán ha egy óra eltelt a burokrepesztéstől. Kriszta megvizsgált, mondta már nem kapok semmit, mert tűnőben a méhszáj, ezután hívta az orvost. Fel sem fogtam mi történik, de már nagyon fájt, alig bírtam összeszedni magam. Kriszta és az orvosom bíztatott, ami sokat segített. Egyszer csak felsírt Réka. Nagyon megijedtem, mert mikor megérkezett egy pillanatig csend volt. Megkérdeztem miért nem sír, mondták sír és valóban. Majd újra burokrepesztés, és ahogy fájt már koncentrálhattam is Emesére. Azonnal kint volt. Bár Szilárd elmesélte, hogy Kriszta és az orvos bizony rendesen segítettek, teljes erejükből. Csodálatos érzés volt. Boldog vagyok, hogy átélhettem milyen két babát a világra hozni természetes módon. És mindezt 2 óra alatt. Sokat segített, hogy Kriszta és Szilárd velem volt. Szilárd mondta is, hogy egész napos programra készült, még jó, hogy nem ment le reggelizni a büfébe, lekéste volna a lányok megszületését.
