Gyakran fórumozok, mondhatnám a mániámmá vált. Az ikresek.hu oldalon Anna ajánlott egy cikket. Engem annyira megragadt, hogy gondoltam érdemes ennek helyet adni.
Az érdekes részeket idézem, de úgy gondolom érdemes az egészet elolvasni. A cikk megtalálható: itt.
Közös alvás: Igen, nem, néha?
Történetek a babájukkal közösen alvó szülőktől: a közös alvás védelmező hatásai
- Amikor a kisbabám velem aludt, észrevettem, hogy időnként nem vesz levegőt. Vártam és vártam, de nem halottam lélegzetvételt. Amikor úgy éreztem, hogy már eleget vártam, akkor én vettem egy mély levegőt. Abban a pillanatban Zach is így tett! Az, hogy hallotta az én légzésemet, őt is légzésre ösztönözte.”
- „Újszülött babánk a mi ágyunk melletti kiságyban aludt légzésfigyelővel. Egyik éjszaka hallottam, hogy hangosan zihál. Ismerem a babák légzésének hangját, és tudom, hogy ez nem volt normális. Amint kivettem és magam mellé tettem az ágyba, azonnal rendeződött a légzése. A gyerekorvosunk azt mondta, hogy egyszerűen aggódós anya vagyok. Ha a légzése nem ébreszti fel a babát, akkor nincs is semmi gond a kicsivel. Kijelentette, hogy mindez inkább az én problémám, és ha külön szobában altatom a babát, akkor nem fogom hallani a légzését. Több gyerekorvost is noszogattam, hogy vizsgálják már meg a picit, és valóban kiderült, hogy 18%-ban légzéskihagyása van. Amikor velem aludt, akkor más volt a helyzet. Velem együtt lélegzett. Az orvos még mindig azt gondolta, hogy én egy ideges, őrült nő vagyok, és azt mondta, hogy csak nyugodtan hagyjam magára a babát, nem lesz semmi gond.”
- A babám néhány hétig náthás volt, aztán egyik éjjel levegő után kapkodva ébredt fel a kiságyában. Úgy tűnt, hogy a légzése akadályozott, de tíz perc múltán rendeződött. Elvittem az orvoshoz, aki megnyugtatott: „A hirtelen bölcsőhalálnak soha nincsen figyelmeztető jele.” Elgondolkodtam, vajon ez azért van, mert a legtöbb baba kiságyban alszik és senki sem észleli a figyelmeztető jeleket?”
- A babámnak éjszakánként légzési problémái és rohamai voltak, amit refluxszal és rohamokkal járó Sandifer szindrómának diagnosztizáltak. Az egyik klinikán elvégztek egy légzésvizsgálatot úgy, hogy a babám egyedül aludt egy kiságyban. A vizsgálat rendszertelen légzést mutatott. Mondtam az orvosnak, hogy a baba velem szokott aludni, de szerinte ez nem változtat semmin, ő gyógyszeresen akarta kezelni és egy szívműködést figyelő gép használatát írta elő. Ekkor négy hónapos volt. Egy másik egyetemi kórházban kértem egy második szakvéleményt is, ahol kértem, hogy ugyanazt a vizsgálatot úgy végezzék el, hogy a baba velem alszik. A vizsgálat normális eredményeket mutatott, és az orvosok javaslatára a monitorizálást is abbahagytuk és ezentúl semmi további teendőre nem volt szükség.”
- „Az első kisbabánkkal az elkényeztetéstől való félelem miatt nem aludtam együtt (ma már máshogy gondolom), de kis távolságra tőlem egy mózeskosárban aludt. Amikor három és fél hónapos volt, átraktam őt egy kiságyba a saját szobájába. Azon az éjszakán rémülten ébredtem fel azzal az érzéssel, hogy oda kell mennem hozzá. Nem lélegzett. Megráztam és lélegezni kezdett. Egy gyermekkórházban végzett vizsgálat kimutatta, hogy gyakori légzéskimaradása van, tíz és ötven közötti egy éjszaka, és mi ennek még csak tudatában sem voltunk. Légzésfigyelőt kezdtünk használni, az életünk pedig kezdett e körül forogni. Még mindig féltem vele egy ágyban aludni, mert akkoriban még nem voltak olyan készülékek, amelyek áram nélkül is működtek, én pedig attól tartottam, hogy miattam kapcsol ki a készülék, és én nem veszem észre, hogy a gyereknek légzéskihagyása van. Sok olyan éjszaka volt, amikor a gép tíz percenként jelzett egy órán keresztül. Négy hónapos kora körül, a kimerültségtől vezetve gyakran egy hintaszéken aludtam a babával a mellkasomon. Ezeken az éjszakákon mindannyian jobban aludtunk, a gép pedig nem jelzett. Még a külön töltött éjszakákon is sokszor előfordult, hogy éppen azelőtt ébredtem fel, mielőtt a gép jelzett volna. Hiszem, hogy valamiféle kapcsolat volt ilyenkor is közöttünk. Éreztem, hogy közel kell lennem hozzá. Úgy gondolom, hogy a szoptatás és a napközbeni testkontaktus segített hozzá ehhez a kapcsolathoz.”
- „Ha nem lett volna a lányunk, sosem jut eszünkbe a közös alvás. A szülésre felkészítő tanfolyamon az előadó megemlítette, hogy az együttalvásra is gondolhatunk, mint egy lehetséges megoldásra. A férjemmel egymásra néztünk és azt mondtuk. „Ez túl liberálisnak hangzik. Semmiképpen sem, köszönjük. Meglesz a saját ágya, a saját szobájában.” Egyik délután, mikor a babánk húsz napos volt, az erős szél bevágta a gyerekszoba ajtaját. Gondoltam, biztosan megijedt, ezért gyorsan beszaladtam hozzá. Hamuszürkén, ernyedten feküdt és nem lélegzett. Azt hittem, meghalt. Aztán megragadtam, és ő lélegezni kezdett. Néhány éjszakán át tartó megfigyelés után az orvosok arra jutottak, hogy a lányunknak rendszeresen jelentkező légzéskimaradásos időszakai vannak egy 34-35 hétre született koraszülötthöz hasonlóan. Az orvosunk lopva megemlítette, hogy megfontolhatnánk a babával való együttalvás és az éjszakai szoptatás lehetőségét. Az orvos gyerekei is mind a szülői ágyban aludtak 12-15 hónapos korukig, és halotta, hogy az anya jelenléte szabályozza a gyerek szívverését. Ezek után azt mondtam a férjemnek: „A szülésre felkészítő tanfolyamvezető, a La Leche Liga vezetőm, Dr. Sears könyve és a gyerekorvos véleménye alapján talán tényleg újragondolhatnánk ezt a kérdést.”
A következő 10 hónapban az ágyunkban aludt a kisbabánk, én figyeltem rá, gép nem. Tudomásom szerint többé nem volt légzési problémája. Amikor az emberek azzal jöttek, hogy „Jaj, még mindig veletek alszik?”, és közben lesajnálóan néztek rám, akkor egyszerűen azt mondtam: „Az orvosunk szerint ez a legjobb a baba számára, mivel az én légzésem képes szabályozni az övét.” A főiskolai csoportomban nagyon fel tud boszszantani, amikor a többiek a gyerekkel való együttalvást valami kirívó, furcsa dolognak tekintik. Pedig ez ugyanolyan természetes, mint az, hogy az édesanya hordozza a babáját. Jó lenne, ha nem gondolnák, hogy ez valami engedékeny, liberális dolog. El sem tudom mondani, mennyire nyilvánvalóan sokat segített nekünk az együttalvás. A következő babánk is velünk fog aludni.”
Dr. Sears hipotézise a bölcsőhalállal kapcsolatban
Úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben a hirtelen bölcsőhalál valamilyen alvási rendellenesség, elsősorban az ébredés és az alvás alatti légzés kontrolljának zavara. A természetes anyai gondoskodásnak minden eleme, de elsősorban a szoptatás és a közös alvás, képes kedvezően befolyásolni a csecsemő légzését, és képes növelni anya és baba között az egymás jelenléte iránti kölcsönös érzékenységet, aminek következtében mindkettejük ébreszthetősége növekszik, a bölcsőhalál kockázata pedig csökken.
Dr. William Sears
Fordította: Verdes Dóra
Én Aporral nagyon sokáig együtt aludtam. Több mint egy éves koráig. A lányok a saját agyukban alszanak az első felsírásig, aztán velem.
